Elgondolkoztál már valaha is ezen?

Vajon a hős az a rendőr, aki a család megvédése után várja az előléptetést, vagy az ember, aki az imádott kiskutya megtalálása után várja a jutalompénzt, vagy a férfi, aki a nő megmentése után várja a puszit? Nem hiszem...

Ma egy olyan kislányt lovagoltattunk, aki oxiénhiányos állapotban született... 
Jázmin a neve, a kiválasztott terápiás póni pedig a Masni. Masniról tudni kell, hogy én is néha ültem rajta, és nála nagyobb szemétládát még nem hordott a hátán a föld... Na de feltettük a kislányt, én vezettem a lovat, az Ingrid pedig mozgatta a lányt (állítólag ezzel a terápiával egy év alatt ugyanolyan lesz, mint a többi, normális gyerek). Úgy 10 perc körbe-körbe séta után tűnt fel valami...valami nagyon fura, de mésig csodás dolog... Masni, az a kiálhatatlan ugrabugra, makacs szemétláda a kezembe hajtott fejjel, éber tekintettel, de olyan óvatosan lépdelt, hogy egy pohár víz nem dőlt volna ki a hátán. Elgondolkoztam, hogy hogyan lehet ez...? Nem tudhatja, hogy fogyatékos gyerek ül rajta, mert a kezdőkkel ugyanígy szoktunk foglalkozni, és ott ugyanolyan szemét...megérzi? Lehet! Mindenesetre olyan kedvesen és segítőkészen viselkedett, mint még soha. A patáit finoman helyezte a puha homokba, a legyek miatt sem rángatózott, inkább eltűrte a csiklandozást, olyan finoman állt meg, ahogy csak tudott a párszáz kilójával. És a szeme...olyan mérhetetlen bizalmat és nyugalmat árasztott, hogy komolyan elgondolkodtatott...HOL AZ A SZEMÉTLÁDA PÓNI, AKI EDDIG VOLT?? És vajon mit kap ezért a komoly munkáért? Semmit. Ha úgy vesszük persze, van lakhelye, kap enni, munka után vállon veregetik...mint a többi lovat...pedig erre kevesen lennének képesek...Na szóval, ha valaki nem tudja, milyen igazán önzetlenül segíteni valakinek, milyen egy igazi hős, az nézzen bele egy ilyen póni szemébe... rá fog jönni.